VÁLTOZZUNK VAGY VÁLTOZTASSUNK?

A válasz nem mindig könnyű, azonban egy biztos: a külső körülményeket megváltoztatni mindig könnyebb, kényelmesebb, egyszerűbb, és gyorsabb, mint a gondolkodásunkat, hozzáállásunkat megváltoztatni.



Változatosságra vágyunk, hát arrébb költözünk. Nem érezzük jól magunkat a kapcsolatban, otthagyjuk a párunkat, a közös múltat, sőt visszük a gyerekeket is. Rossz a légkör a munkahelyen, keresünk másik állást. A barátunk a másik pártra szavazott, azonnal, nagy drámaisággal dobjuk. Még egy nemvárt terhességet is könnyebb megszakítani, mint nekünk magunkban, mélyen változtatni, és felvállalni az állapotot. Súlyos szavak, tudom, és nem bántani szeretnék, hanem pusztán elgondolkodtatni. Hogy ne a helyzet döntsön, hanem mi, tudatosan.

A kulcs az elfogadás, az alkalmazkodás, a kompromisszum készség - a másikhoz, a helyzethez, a hozzáállásunk megváltoztatása – egy bizonyos határig. Azon belül pedig a kérdés az, hogy mikor érjük el azokat a mentális és fizikai határt, amikor azt mondjuk: eddig, és nem tovább. Ez vagyok én, és ha továbbra is marad ez a helyzet, és nem történik semmi, egy idő után megszűnnék „én” lenni. Azt pedig nem szabad.

Kettő kérdés merül fel ezzel kapcsolatban: Akarunk-e, tudunk-e mi alkalmazkodni és kompromisszumot kötni, változni, a hozzáállásunkon változtatni? Vagy akarunk-e és egyáltalán képesek vagyunk-e kisebb vagy nagyobb lépéseket tenni azért, hogy a körülményeket változtassuk meg? El kellene döntenünk, mit akarunk, de úgy, hogy mindig hűek maradjunk önmagunkhoz.

A hirtelen érzelmi reakcióból hozott döntés általában rossz irányba vezet. Fontos lenne gyakrabban kiüríteni a fejet azért, hogy a tisztánlátást ne takarják el az érzelmeink, és hogy józanul - mintegy „kívülről” tudjuk szemlélni a szituációt, melyben benne vagyunk. Néha, vagy rendszeresen érdemes elvonulni kicsit – vagy nagyon - egy erdőbe, vagy csak úgy sétálni, kikapcsolódni- egyedül. Esetleg hívjuk el magunkat kávézni. A lényeg, hogy ha belül feszültség van, álljunk meg és töltsünk el egy kis időt – a lelkünkkel. Sokan nem szeretik ezt művelni, sőt nevetségesnek is találják. Aki azonban hárít, az fél szembenézni a saját belső hangjával. A feszültség elveszi az energiát, és minél tovább húzzuk a döntést, annál inkább erősödik. Következésképp csak addig tart, amíg a döntés meg nem született.

A kompromisszum kapcsán persze jöhet egy saját magunkat becsapó kérdés: „De miért mindig én?” „ Miért csak nekem kell alkalmazkodni?” A válaszom erre az, hogy egyrészt ez sokszor csak a felelősség áthárítása, mert olyan nincs, hogy csak az egyik a hibás. Másrészt vizsgáljuk meg magunkat. Mennyire vagyunk őszinték önmagunkhoz? Mert ha folyamatosan áldozatot hozunk úgy, hogy közben utáljuk az egészet és nem akarjuk ezt az áldozathozatalt, akkor semmiképpen ne tegyük. Mert ezzel önmagunknak hazudunk. Ne menjünk magunk ellen, mert az valahol vagy valakin úgyis le fog csapódni. Ha viszont szeretettel bele tudjuk tenni ezt az áldozatot a kapcsolatunkba azért, mert még akarjuk azt, vagy a munkánkba, mert van célunk, ami segít a nehézségeken felülemelkedni, vagy a barátságba, mert olyannak szeretjük a másikat, amilyen, és maga a barátság fontosabb nekünk, mint a saját büszkeségünk, akkor rendben van minden.

Egy biztos: mindenki csak szeretetteljes közegben tud változni. Mi is, a másik is.

Amikor pedig a változtatás ideje jött el, mert úgy érezzük, hogy már minden tőlünk telhetőt megtettünk a helyzetért, a kapcsolatért, akkor még mindig ott vannak a segítők, a tanácsadók. Persze jó sokan vannak, és mint minden rendes szakmában, itt is dolgoznak kóklerek. De keressünk fel olyat, aki hiteles a számunkra. Mert néha érdemes hallgatni egy tapasztalt és tanult kívülállóra, aki érzelmileg nem érintett a témánkban. Ne fogadjunk el mindenféle tanácsokat a jószívű rokonoktól, barátoktól, mert sokat árthatunk magunknak. De a bölcseket hallgassuk meg. Ők úgysem adnak direkt segítséget, hanem inkább a saját döntésünkhöz vezetnek. Onnan tudjuk, hogy bölcsek. 😊 Elsősorban magunkat figyeljük meg, majd gyúrjuk hozzá a bölcsek által hozzátett infókat. Aztán válaszoljunk: „mit” fogunk tenni, „merre” indulunk el? Változunk, vagy változtatunk? Vállaljuk érte a felelősséget? Tudjuk, hogy „miért” döntöttünk így, és „mi a célunk”? Teljesen tisztában vagyunk a következményekkel is? Csakis ezek után jöhet a „hogyan”.

Ha korábban mindent megpróbáltunk, ami tőlünk telik, és elegendő énerővel rendelkezünk saját magunk segítségére, akkor később a változtatással járó veszteséget is hamarabb fogjuk feldolgozni. Ha utána olyan érzésünk van, mintha egy zsák tehertől szabadítottuk volna meg a hátunkat, akkor már rég meg kellett volna tennünk. Egy biztos: amíg reggel felkelünk, addig sosincs késő.

Nehéz helyzetben jusson eszünkbe, bármerre megyünk is, mindig, mindenből ki lehet hozni a legjobbat. Mindenki képes rá.

Szeretettel.

0 views

STUMPF ZSUZSANNA

+36 70 321 8373

stumpfzsuzsanna@noiskola.com

1137 Budapest, Szent István park 2. 

Ha messze vagy, netán külföldön élsz, Skype-on is elérhető vagyok itt: biozsuzsi1

  • Grey Instagram Icon
  • Grey Facebook Icon
  • Grey YouTube Icon
  • Grey LinkedIn Icon
This site was designed with the
.com
website builder. Create your website today.
Start Now