REGGELI CSODA - egy nő meséje

Updated: Jun 10, 2019

"2018.11.29. 8:08. Elmélkedve nézek ki az ablakon, és várom, hogy lássam a vonatot az ablakból. Akarom az érzést. Tudom, hogy ott lesz rajta.


Hogy aznap, 1993. 06.03 – án, amikor kezemben fogtam a levelet, és a torkomban dobogó szívvel olvastam az őszinte szavait, miért nem őt választottam? Miért nem vettem le a menyasszonyi ruhát és szaladtam Hozzá Őt ölelni? Mert azt tanultam otthon, hogy ha a szívemre hallgatok, akkor nem vagyok jó kislány. És nekem jónak kell lennem.


Emlékszem a Kislányra, aki musical – énekesnő szeretett volna lenni. Emlékszem az érzésre, amikor alig vártam, hogy egyedül lehessek otthon, és feltehessem a bakelit lemezt. Egy pár órára mindent elfelejtettem. Átéltem az érzéseket, amit az Éj királynője érzett, én voltam a West Side Sory Mariája, de éreztem Gershwint, Dworzakot, mert úgy varázsolták egységbe a hangokat, hogy én voltam a Napfelkelte és az amerikai is, Párizsban. Amikor énekeltem, a hangom kötötte össze a testemet a lelkemmel. Minél erősebb a kapocs, annál több a lúdbőr…

Emlékszem a balett órákra, amikor a lelkem megint irányított, és vezette a testem. Akkor még nem tudtam megfogalmazni, mi is az, amit érzek. Azokban a mozdulatokban vált eggyé lényem Istennel. Ezért szerettem.

Emlékszem a rajzokra, a festményekre, amiket készítettem. Emlékszem, ahogy a kezemet vezette valami, valami érzés belül, ami jó volt. Nem én festettem. Ügyetlen ujjaim csak próbálták követni a hangot, ami súgott belül.

Emlékszem a napokra az iskolában, amikor néztem a sok rohangáló, vagy klikkekben beszélgető társaimat, akiket mind szerettem. De nem tudtam részt venni a pletykákban, a sajnálkozásban, az ítélkezésben, a semmitmondó beszélgetésekben. Soha. Azt hittem, valami nem ok velem. Pedig szerettek, mert végeztem a dolgomat és mindig kiálltam amellett, akit bántottak. Mert szerettem őket. Mindenkit, és ezt tudták.

Ha a szívemre hallgatok, akkor mindenkit megöleltem volna, mert éreztem, hogy mindenki csak olyan, amilyen lenni tud. Általános iskolában is, és a gimiben is.


Aznap, az eküvőm napján, 1993. július 3-án, a kezemben fogtam a levelet, és a torkomban dobogó szívvel olvastam a sorokat...nem Őt választottam. Úgy éreztem, nem szabad. Nekem jónak kell lennem...


Férjhez mentem, a levelet pedig eltettem jó mélyre. Valahová a szívem fiókjába.

Emlékszem, másfél éves volt az első gyermekünk, amikor elővettem. Hiányzott, és vele együtt az érzés is, hogy volt valaki, és talán még mindig van valaki, aki engem akar. El akartam menni otthonról. Hiányzott a szívem is. Az érzések. Az éneklés, a tánc, a festés, a szeretet, a szerelem. Aztán emlékszem a bűntudatra is, ami férjes asszonyként, és immáron édesanyaként is megszólalt bennem, és az önmagamnak tett fogadalomra is, hogy majd én leszek a legjobb feleség és a legjobb anya.

Elégettem a levelet, hogy soha ne vigyen kísértésbe, soha ne derüljön ki, soha ne jusson eszembe, hogy mennyire őrzöm…Ahogy égett a papír, úgy égett bele a lelkembe, finoman, mélyen, hogy el ne veszítsem…


2008 tavaszán, a férjemtől való elköltözés után, kijöttem a pszichológustól, és sétáltam a Tabánban. Gyönyörű idő volt, sütött a nap, és miközben sóhajtottam egyet, éreztem, hogy újra jó lesz minden. Érezni és szeretni kezdtem azt a kislányt, aki bennem volt. Most először tudtam őt megsimogatni belül, és azt mondani neki: "Minden úgy volt jó, ahogy akkor érezted. Énekelj, táncolj, és fess, szeress, csináld végre azt, ami hajt belül, és hagyd, hogy szeressen a szerelem. Annyira erősen törtek fel belőlem az érzések, hogy elkezdtem Őt vágyni. Csak akartam látni, beszélni Vele. Kerestem a szememmel az utcán, néztem az autókat, az embereket, és kérdeztem a Jó Istent, hogy nem lehetne, hogy most csak úgy véletlenül összefutunk? Annyit tudtam róla, hogy a levél után nemsokkal megnősült ő is, de hamar el is vált. Aztán hallottam valami olyasmit, hogy újra nős, és talán gyerekei is vannak.

Az évek teltek, próbáltam ismerkedni – sikertelenül -, a levél időnként kopogtatott a lelkemben, én pedig mindig visszaüzentem neki, hogy maradjon csöndben és fogadja el a sorsát. Ő már nincs. Valószínűleg most is családja van, remélhetőleg boldog, vagy ha nem, ahhoz sincs semmi közöm. Bizonyára mindketten sokat változtunk, nem vagyunk már 17 évesek. Lehet, hogy nem is passzolunk egymáshoz egyáltalán. Talán nem is emlékszik rám. Gyerekes dolog vágyni azután, ami nem is volt a miénk. Rég volt már, el kell végre engedni. Rendet kell tenni magamban, és magam körül.

Aztán belefutottam egy újabb sikertelen, és kifejezetten nehéz, bántalmazó párkapcsolatba is, ahonnan több, mint kettő év után el kellett jönnünk a gyerekekkel. A gyerekek közben felnőttek…a két nagy a belvárosban lakott albérletben, a két „kicsi” velem, egy másikban.

Úgy döntöttem, véglegesen rakok rendet. Gyerekekkel, hivatásommal, magammal, pénzügyileg, és arra gondoltam, ha a legkisebb kirepül, akkor talán majd a szerelem is megérkezik. Már nem sürgetem.


2018.11.27 – én reggel 8 óra után pár perccel felszálltam a vonatra. Sokan voltak, mint általában, de találtam egy helyet, és óvatosan leültem. Furán mozgok még az emberek között, nem szoktam hozzá a tömegközlekedéshez, de nem annyira rossz. Szeretek szemlélődni. Óvatosan leültem, kicsi volt a hely. Kabátomat, táskámat megigazítottam, és felnéztem.

Ott ült, pontosan velem szemben. Tőlem fél méterre. Lehajtott fejjel olvasott. A szívem egyszerre dobogott a gyomromban, a helyén, és a halántékomon, és alig kaptam levegőt. Az agyam még küzdött, a szemem nézte, hogy talán nem is Ő az. Huszonöt éve. Huszonöt éve, hogy a levelet a kezembe adta, azóta nem láttam, és huszonöt éve őrzöm magamban. Ilyenkor mi történik az Égben? A kettőnk angyala összeült dobókockázni és mindketten hatost dobtak?

Nem mertem megszólítani. Nem is bírtam volna beszélni sem…furcsa volt, hogy ennyi idősen is ennyire tud hatni a lélek a testre….ő olvasott tovább, én pedig hálás voltam, hogy nem vett észre…Elővettem a könyvemet a táskámból, hogy ne őt nézzem, hogy lecsillapodjak, hogy történjen valami, hogy talán majd észrevesz, és ő szólít meg. Vagy nem. Egyszerűen csak leszáll, anélkül, hogy észrevett volna, én pedig tudomásul veszem, hogy idedobták az angyalok elém, hogy végleg elköszönjek tőle. Olvastam a könyvemet, de nem láttam a sorokat, csak néztem a betűket. A szívem lassan lecsillapodott. Megnyugodtam, és ennek örültem. Aztán egyszer csak éreztem, ahogy felnéz, és engem néz, miközben lassan leteszi az újságot az ölébe.

Ránéztem. Kerek, zöld szemeivel belenézett a lelkembe. Rámosolyogtam, miközben óvatosan összehajtottam a könyvemet.

- Nem hiszem el….-mondta. Zsuzsa?

Nem tudtam eldönteni, hogy az öröm, vagy a csodálkozás ült ki jobban az arcára.

- Igen, én vagyok. – Mondtam, és nem jött le a mosoly az arcomról. Tudtam, hogy érzi, hogy örülök…

Hálát is éreztem, melegséget, békét, azt, hogy minden úgy jó, ahogy van. Azt, hogy nem akarok semmit. Azt, hogy kész vagyok arra, hogy végre elengedjem. De kész vagyok arra is, hogy megismerjem és szeressem.

Odafent úgy irányították, hogy sokáig ugyanaz volt az utunk. Beszélgettünk, meséltünk, csodálkoztunk, és örültünk. Aztán elkérte a telefonszámomat és leszállt. Hosszan néztem, amíg el nem indult a villamos. Még mindig jó ránézni. Mindig is jó volt.

Húsz éve él boldog házasságban, és igen, van kettő gyermeke.


Tudtam, hogy nem fog hívni...


Nézek ki az ablakon, elment a Hév, 8 óra van már, és elmentél vele együtt. Talán elvitte a Hév a levelet is, az érzéseimet, a soha nem is volt, vagy a talán mindig is volt kapcsolatunkat. Isten áldjon. Azt hittem, sosem voltam igazán szerelmes. Mostanáig. Rájöttem, hogy mégis voltam…szerelem volt, amely valamiért nem tudott beteljesülni, és azt hiszem már nem is fog. Ez így van rendjén.

Legyél boldog, szeresd és őrizd a családodat, légy hálás értük minden nappal jobban.

Angyalok, ti pedig játszatok tovább…

Akkor is léteznek csodák. Mert tegnap csoda történt a Héven.

Én pedig tovább énekelek. Most Bocellit.

Köszönöm."




Ennyi a történet.

STUMPF ZSUZSANNA

+36 70 321 8373

stumpfzsuzsanna@noiskola.com

1137 Budapest, Szent István park 2. 

Ha messze vagy, netán külföldön élsz, Skype-on is elérhető vagyok itt: biozsuzsi1

  • Grey Instagram Icon
  • Grey Facebook Icon
  • Grey YouTube Icon
  • Grey LinkedIn Icon
This site was designed with the
.com
website builder. Create your website today.
Start Now