KIBESZÉLNI A PÁRKAPCSOLATBÓL

Mi van akkor, ha valami gond van a párkapcsolattal, vagy az egyik párnak a másikkal? Kell róla beszélni valakivel? De kivel?

Két alap mondatból indulok ki, ami hasonlónak tűnik, mégis két különböző, de egyformán fontos tartalommal bír. Az egyik a Párom mondata, miszerint a megcsalás akkor kezdődik el, amikor az egyik fél elkezdi a kapcsolati problémáit megbeszélni – másvalakivel. A másik az én mondatom, mely szerint, ha valami bajunk van a Párunkkal, akkor azt vele beszéljük meg, mert másra nem igazán tartozik. Legalábbis egy jó darabig.



Nézeteltérések, különbözőségek, hiányok mindig akadhatnak, a kérdés, hogy mit kezdünk velük. Szőnyeg alá söpörjük, vagy pedig hajlandóak vagyunk konfrontálódni, kiállni azért, hogy elmondjuk a véleményünket, az érzéseinket, nem megijedve a várható konfliktustól. Sokszor épp ezek a nehezebb pillanatok, vagy akár órák segítenek a párkapcsolatnak egy sokkal magasabb szintre emelkednie. Ez viszont csak akkor lehetséges, ha sikerül a párnak úgy kommunikálni, hogy mindkét fél érdeklődjön egymás iránt, és akarja meghallgatni egymás véleményét. Egy jól működő kapcsolatban ez alap kell legyen.

Mi van, ha az egyik úgy érzi, hiába beszél a másiknak, és/vagy a másik pedig úgy, hogy nincs meghallgatva? Meddig lehet ezt tartani? Lehet egyáltalán? Mert ez bizony olyan kommunikációs probléma, amivel, ha nem foglalkoznak együtt, és nem tudják – egymás igényeit vagy személyiségét tiszteletben tartva megbeszélni, akkor bizony szép lassan el fognak távolodni egymástól, míg életbe nem lép a Párom által említett mondat: az egyik vagy akár mindkét fél bele nem fárad, és elkezd másvalakinek mesélni, panaszkodni, tanácsot – vagy leginkább önigazolást kérni. Mert a sztori úgyis mindig egy oldalról hangzik el, és megértő barátok, vagy hirtelen jött barátok – hála az internetnek – manapság pedig gyorsabban érkeznek, mint valaha. Többen is, hiszen a távolságok is megszűntek már. Innen csak egy csettintés, és kikerül közülük az a bizonyos „harmadik”. Ő az, aki azonnal készséges, érdeklődik, megfelelő mennyiségben sajnál, meghallgat, egyetért és megért. Ha közel lenne, meg is simogatna vagy ölelne, persze csak úgy, mint egy jóbarát vagy egy segítő barátnő. Egyelőre jó, hogy ez a lelki támasz „csak” a telefonban, vagy a laptopban áll mellettünk, mert különben bármi megeshetne, hiszen a hiány mindig nagy úr. Ilyenkor pedig a kapcsolatbéli űr és a másik iránti elköteleződés elkezdi vívni a belső csatáját, hívők esetében az Istenfélelem is segít tartani a mérleget. De meddig?

Vajon megéri kisgyerek módjára elgyengülve panaszkodni barátnak, barátnőnek, kockáztatni és elveszíteni a szerelmet azért, mert nem vagyunk hajlandók változtatni – magunkon? Megéri-e vásárba vinni a kapcsolatot, ami egyszer volt jó is, csak azért, mert nem vagyunk hajlandók áldozatot hozni érte? Az áldozat nem attól áldozat, hogy olyasmit teszünk meg, amit mi tartunk helyesnek, hanem attól, hogy olyat, ami a másiknak jó. Ezt az áldozatot viszont a szeretet szándéka kell, hogy működtesse, hiszen ellenkező esetben csak vádaskodás, mártíromkodás, őszintétlen „bezzegénmindentmegtettem” lesz belőle.

Semmi nem fog változni addig, amíg mindkét fél a másiktól várja azt, az egyiknek tehát lépnie kell. Először is beszélnie, de nem mindegy, hogy hogyan. A stílus, a hanglejtés, a szavak, a metakommunikáció és a közlés módja mind-mind olyan legyen, ami a másikat kinyitja és nem bezárja. Ez csak akkor lehetséges, ha tiszteljük a másikat. A tisztelet pedig valójában azt jelenti, hogy elfogadom a másik jelenlétét az életemben olyannak, amilyen. Nem akarom megváltoztatni, és azt keresem, én mit tanulhatok tőle, nem pedig azt, hogy én mire taníthatom őt. Ha csak elvárások vannak, akkor vagy az elváróval van baj, vagy egyszerűen a két ember nem való egymáshoz.

Ha nincs megfelelő kommunikáció (erről az első cikkeimben írtam részletesen), de fontos a kapcsolat számunkra, akkor érdemes szakemberhez fordulni - együtt. Időben, nem pedig „majd”, mert az időhúzás olyan folyamat, ami nem fordítható vissza, és a negatív energiák csak további negatív energiákat gerjesztenek. Ha nem muszáj, ne kérjünk tanácsot baráttól, sem ismerőstől, hanem tapasztalt és tanult szakembert kérdezzünk. Az ismerősök, még ha oly jó szándékúak is, szintén lehetnek érzelmileg érintettek, és sosem tudhatjuk, hogy bennük nincs-e valami rejtett hiány, vagy ki nem mondott kapcsolati probléma, ami befolyásolja az általuk közvetített üzenetet. Talán maguknak sem vallanák be soha, de a mondataik emiatt akár végzetesek is lehetnek a kapcsolatunk számára. Ne féljünk tehát egy általunk hitelesnek tartott szakemberhez fordulni együtt, és még az elején.

Mondanám, hogy a párkapcsolatról is tanítani kellene a középiskolásokat, és azon is vagyok, hogy ez így legyen, de amíg nincs így, addig sajnos nem felkészülünk, hanem problémát oldunk meg. Mert jó példa sajnos kevés van körülöttünk. Nem szabad megvárni, amíg már nagyobb bajok jönnek, vagy amíg maga az idő mérgesíti el azokat. Az elejétől fogva kell ápolni, minden nap, megbeszélni, kimondani, megosztani mindent, őszintén, nyíltan, mert ha félünk ezt megtenni, akkor a fene megette az egészet, hiszen pont az értelme veszett el. A félelem és a büszkeség ne legyen hatalmasabb bennünk, mint a vágyunk a kapcsolat jobbá tételére.

A döntés most is a mi kezünkben van.

Szeretettel.

STUMPF ZSUZSANNA

+36 70 321 8373

stumpfzsuzsanna@noiskola.com

1137 Budapest, Szent István park 2. 

Ha messze vagy, netán külföldön élsz, Skype-on is elérhető vagyok itt: biozsuzsi1

  • Grey Instagram Icon
  • Grey Facebook Icon
  • Grey YouTube Icon
  • Grey LinkedIn Icon
This site was designed with the
.com
website builder. Create your website today.
Start Now