HAZUGSÁG I.

Amikor a témán gondolkoztam, feljött egy rakás emlék – no persze másokkal, mások hazugságaival kapcsolatban. Vele jött sok érzés: csalódás, düh, igazságtalanság, negatív véleményalkotás, a miért-érzések, és még sorolhatnám. Ezért aztán arra gondoltam, nem másokról írok. És pláne nem általánosságokat…



Emlékeim szerint akkor hazudtam először, amikor első osztályos koromban kiradíroztam a fekete pontot a tájékoztató füzetemben. Már nem tudom, mit találtam ki azért, hogy Édesanyámék ne haragudjanak rám annyira, de az érzésre máig emlékszem. Mert kiszakadt a papír. Féltem, izgultam, tehetetlen voltam, és tudtam, hogy valami rossz jön. Ezek után inkább bevallottam a csínyt, mintsem hazudjak, persze emlékeim szerint azért nem voltam olyan rossz kislány. Sőt. Később el is hittem magamról, hogy jó vagyok, hogy én mindenkinek csak jót akarok. Jó katolikusnak neveltek, ezért én akartam lenni az angyal, mindig, minden körülmények között, és elkezdtem hazudni – önmagamnak. Mindent megmagyaráztam. Azt, hogy a másik jó ember. Meg azt is, hogy a szomszéd is jó ember. Meg hogy a férjem is jó, az építkezés is, az éjszakázás is, az egyedüllét is, az anyósom is, sőt, a fájdalmak is jók. Aztán egyszer belenéztem a tükörbe, a saját szemembe, és azt mondtam: nem hazudok többé, sem magamnak, sem másnak. Mert dehogy jó. Sőt: be is vallom az igazamat magamnak, és elmondom másnak is. Kiállok a saját véleményemért és azt vállalom. Nem akarok másmilyen lenni, mint amilyen vagyok, nem akarok más képet festeni magamról, mint amilyen a valóság. Aztán dolgozni kezdtem. Emberekért. Én már tökéletesen rendben vagyok – gondoltam magamról – jöhet a gyógyítás. Gerinceket tettem helyre, csomókat oldottam, fájdalmakat csökkentettem, vagy szüntettem meg, testeket kezeltem, és közben lelkeket ápoltam. Szerettem a hivatásomat, és szerettem az embereket. Ők pedig egyre csak jöttek, és jöttek, és még mindig jöttek, hálálkodtak, mosolyogtak, ajándékoztak, belelkesültek, dicsértek nagyon és sokat. Aztán megint a tükör elé tévedtem. Rájöttem, hogy megint csak hazudok. Lehetséges, hogy mindezt csak azért teszem, hogy dicséretet kapjak? Ennyit?? Még mindig az a kicsi lány vagyok, aki dicséretet vár, aki naponta tizenötször akarja érezni, hogy mennyire fontos, és hogy mekkora nagy szükség van rá?

Aztán egyszer csak úgy döntöttem: felnövök. Mert elfáradtam magamtól. Túl sok energiát vett el a bennem lakó kislány gondozása. Ezért hát megszeretgettem, megsimogattam őt, és visszaküldtem a játszószobába. Most már én irányítok, a felnőtt. Már nem kell hazudnom többet. Már nem kell megfelelnem, sem magamnak, sem másnak. Már nem kell, hogy szeressenek, mert szeretem magam. Néha persze idegesítő vagyok magamnak, sőt, időnként ki is nevetem magam, de már képes vagyok boldog pillanatokat teremteni, amikor szükségét érzem, és az elég. Már nem hiányzik, hogy mindenki szeressen, elég az a pár barát, aki magától szeret, akkor is, ha épp nehéz engem szeretni.

Hazudni fárasztó. A hazugság börtön. Aki hazudik: a saját maga fogja. A hazugság ártalmas és mérgező. Mindegy, hogy másoknak hazudunk, vagy saját magunknak, akkor is ugyanaz az eredménye: megbetegíti a lelket, a testet, és a környezetet is. A hazugság negatív energia, egy rossz folyó, amit nehéz megállítani, magával ragad mindent. A hazugság megátkozza a földet. A hazugságban csak hazugság terem. Akkor is rossz, ha színes, ha hangzatos és figyelemfelkeltő, mert rombol, pusztít, félelmet kelt, sokakat elcsendesít, a gyengéket pedig elbizonytalanítja maga körül. Akkor is mérgező, ha szerény, csendes, valamit elhallgató vagy eltusoló. Mindkettő félelemből ered.

Aki felnőtt létére hazudik, az sérült kisgyerek-üzemmódban van. Ez a „gyermek” kishitű és gyenge, éppen ezért kell neki minden áron hazudnia vagy vetítenie. Így tudja megszerezni mások csodálatát, vagy egyszerűen csak fél a büntetéstől, a szeretet elvesztésétől. Aki állandóan hazudik, az gyógyításra szorul. Odáig is el lehet jutni, hogy annyiszor teszi ezt és olyan meggyőzően, hogy végül ő maga is elhiszi azt. Vagy már eleve megteremtette a saját mese-valóságát.

A hazugság által hatalmat is lehet szerezni, a hazug ember számára ez egy régen vágyott állapot. Rájön, hogy így középpontba kerül, felfigyelnek rá, értékesnek találják, felnéznek rá. A gyermek-korú „felnőtteknél” a hazugság és a hatalom sokszor fogják egymás kezét, egyik erősíti a másikat. Amikor a hazugság táplálja a hatalmat, akkor az gyenge lábakon áll, és minden praktikát be kell vetni, folyamatosan lavírozni kell, hogy meg lehessen maradni odafönt. De nem lehet. Mert vagy nagy bukás lesz belőle, vagy betegség, ami egyenlő a lassú halállal. Viszont mindenkinek meg van a lehetősége és az esélye a gyógyulásra, és a saját lelkének a felnövesztésére.

A hazugság ellen komoly erő kell, tisztán látás, bátorság, őszinteség, igazság, tisztesség – és szeretet is. A hazugság ellen ki kell állni. A folyót meg kell állítani, meg kell tisztítani, a földet pedig meg kell védeni, és igazságot kell teremteni. Kell. Ettől leszünk szabadok.

Akinek szabad a lelke, annak nincs mit szégyellnie senki előtt. Annak már nincs olyan a múltjában, és a jelenében, amit ne vállalna fel bátran, bárki előtt. Nem azért, mert nincs és nem is volt, hanem azért, mert ki tud állni, képes beismerni mindent önmagának, és mindenkinek. Tanul a hibáiból, és törekszik a jóra, az értékteremtésre. A beismerés, az elfogadás, a felvállalás, a hit, a fejlődni akarás, a szeretet szabaddá tesz és megtisztít. (A megbocsájtás is, de az egy másik téma.) A hazugság abbahagyása a valódi felnőtté válás egyik feltétele.

A gyermekeinket pedig szeressük nagyon, elvárások nélkül. Ha hazudnak, akkor az nekünk lecke. Mert a gyermekek többnyire akkor tesznek ilyet, ha belekényszerülnek a hazugságba. Sose szidjuk, hanem tanítsuk őket. Viselkedjünk és beszélgessünk velük őszintén. Ismerjük el, ha mi is hibázunk, mutassuk meg a következményét, de azt is, hogyan lehet valami jót kihozni belőle. Szeressük őket a csínytevéseikkel együtt, ne felejtsük el, hogy mi is voltunk gyerekek, ők pedig egyszer fel fognak nőni. Teremtsünk olyan biztonságos légkört otthon, hogy mindig el merjék mondani az igazságot, el merjék mondani a félelmeiket, az örömeiket, a bánataikat, mindent, ami zavarja a lelküket. Csak ne kelljen hazudniuk.

Szeretettel.


STUMPF ZSUZSANNA

+36 70 321 8373

stumpfzsuzsanna@noiskola.com

1137 Budapest, Szent István park 2. 

Ha messze vagy, netán külföldön élsz, Skype-on is elérhető vagyok itt: biozsuzsi1

  • Grey Instagram Icon
  • Grey Facebook Icon
  • Grey YouTube Icon
  • Grey LinkedIn Icon
This site was designed with the
.com
website builder. Create your website today.
Start Now