A HAZUGSÁGRÓL II.

Updated: Nov 10, 2018


Hazudni sokféleképpen lehet. Lehet úgy is, hogy ha valaki teljesen mást mond, mint a valóság. Aztán lehet úgy is, ha csak a fele hangzik el a sztorinak, aminek következményeképp egy kicsit máshogy hangzik a történet, mint ahogy eredetileg van. Bizonyos információk elhallgatása is lehet hazugság, ha nem beszélünk akkor, amikor pedig kellene. Mert sokszor a szándékos csöndben maradás ugyanolyan negatív és káros, mint az igazság direkt elferdítése.




A történetből pedig nem lehet kihagyni azokat sem, akikről hazudnak.

Lehet valakit építeni áltörténetekkel, amikor olyasmi hangzik el az illetőről, ami meg sem történt vele, vagy megtörtént, csak a sztori kap egy kicsi színezetet. Ha például egy anya mesél a gyerekéről, nagyi az imádott unokáról, feleség a férjről, talán még megbocsájtható, ha kicsit nagyobb fényben tüntetik fel az általuk szeretett lényt vagy a hőstetteit. Ez inkább megmosolyogtató, mint elítélendő, és erre szoktuk azt mondani, hogy gyököt kell vonni az információból. Minden esetre többnyire senkinek sem ártanak ezzel a sztori-meséléssel, ha nem viszik túlzásba. Ha mégis, vagy már kellemetlen, akkor érdemes megkeresni a megoldását annak, hogyan lehet őket leállítani.

Sajnos amikor pedig ennek az ellenkezője történik, azaz valakiről hamis történeteket mesélnek, az csúnya dolgokat eredményezhet. Mert legtöbbször a fülébe jut annak, akiről szól a hamis mese, és csak önértékelés kérdése, hogy ez mennyire van az illetőről bántó hatással. Emlékszem, anno, amikor elköltöztem 200 kilométerrel arrébb a négy - akkor még nagyon kicsi gyerekemmel, én is visszahallottam egy-két blőd sztorit saját magamról. Mosolyogtam, mert tudtam, hogy kellett egy hihető sztori a másik oldalnak, egy magyarázat, amivel a lelkiismeretüket meg tudták valamennyire nyugtatni, vagy a felelősséget áthárítani. Persze tagadhatatlanul hálás voltam, hogy messze vagyok tőlük. Viszont nem érdekelt, hogy ki indította el a meséket, és hogy milyen szájakon ment keresztül, csak egy volt fontos: a saját becsületem, és a hitem. Tudtam, hogy a számomra fontos emberek tudják az igazságot, aki pedig elítél, arra nincs is szükségem. A másik oldalon lévők pedig csak így bírták feldolgozni az eseményt. Viszont vannak olyanok, akik nem annyira erősek még lélekben, és ha igazságtalanságot hallanak saját magukról, akkor megsértődnek, fellázadnak, megbántódnak, kiborulnak – teljesen érthető módon. Természetesen mindenkinek joga van önmagát megvédeni, és ha van rá ideje, energiája, tegye is meg mindenképp, de csak akkor, ha van segítsége, vagy ha elég nagy a hite. Különben súlyos mentális károkat okozhat, és nehéz egy igazságtalan, csúnya eset után újra felállni. Néha azonban érdemes harcolni, mert kell az egyensúly a tartáshoz.

Van olyan hazugság is, amikor az illető saját magát építi és emeli az egekbe. Ez vagy kisebbségérzetből adódik, vagy valamilyen célzattal történik, mint ahogy ez sokszor előfordul egy önéletrajz írásánál, vagy egy állásinterjún. Van, aki szerint ez egyenlő a csalással, van, aki pedig egyszerűen csak azt mondja: az ilyenek érnek el valamit. Ha szerencséje van az illetőnek, és valóban elég ügyes, akkor bent marad, sok esetben viszont csak idő kérdése, hogy a kompetencia-hiányosságai miatt mikor találják alkalmatlannak – ezzel komoly anyagi és egyéb kárt okozva a cégnek, aki bízott benne.

Napjainkban van egy másik nagyon érdekes lehetőség és tér a hazugságra: a különböző képes és szöveges internetes fórumok. Bárki bármit feltehet, posztolhat, hozzászólhat, és ezek alapján mindenkiben kialakul egy kép az illetőről. Sok esetben direkt erről is szól a történet: olyan képet fest magáról az illető, amilyennek akarja, hogy lássák. Egy mesevilág ez, amibe sokan menekülnek önmaguk elől. Elképzelnek egy kitalált világot, amilyenre vágynak, amilyenek lenni akarnak, és ezt közvetítik kifelé. Hadd lássák, hogy milyen is – a látszat, az álarc. Minél többen látják ezt, minél többen lájkolják, annál inkább megerősödik a hit az illetőben: „Ilyen vagyok”. Rengeteg ember van becsapva ilyen módon, és talán sosem derül ki, hogy valójában milyen is az az ember a megosztott képek, történetek, az álarc mögött. Egy biztos: annak a legrosszabb, aki az álcát viseli, mert az nem ismeri el a valóságot.

Megjelentek az álprofilok is, és nem kell extra képesség ahhoz, hogy ez, a fotókat végignézve kiderüljön. Viszont vigyázni kell, mert veszélyesek is lehetnek, hiszen sokszor behúzósak. Vagyis lehúzósak.

Azt szokták mondani, hogy az igazságnak mindig két oldala van. Én azt gondolom, hogy egyetlen igazság van, csak két vagy több szemüveggel nézzük, mint ahogy az érme is – hiába van két oldala – mégis egy. A lényeg, hogy ne ragadjon le senki a saját oldalánál, hanem nézzen szét egy kicsit a másik oldalról is, és úgy akarja megismerni az egészet, ahogy az a maga valóságában létezik. Mintha felülről, vagy körüljárva akarnánk vizsgálni az érmét. Az igaz, hogy minél különbözőbb a szemüveg, annál inkább nehezünkre esik elkérni és kipróbálni a másikét. A különbözőség azonban nem baj, hiszen kellő tudatossággal – plusz sok munkával - lehet jól is kezelni azt. Sőt, profitálhatunk is belőle, hiszen ha képesek vagyunk több szemüvegen át nézni, mind közelebb és közelebb kerülünk a valódi valósághoz, és egyre tisztább képet kapunk.




STUMPF ZSUZSANNA

+36 70 321 8373

stumpfzsuzsanna@noiskola.com

1137 Budapest, Szent István park 2. 

Ha messze vagy, netán külföldön élsz, Skype-on is elérhető vagyok itt: biozsuzsi1

  • Grey Instagram Icon
  • Grey Facebook Icon
  • Grey YouTube Icon
  • Grey LinkedIn Icon
This site was designed with the
.com
website builder. Create your website today.
Start Now