A MI MOZINK – Csak annak, aki változtatni szeretne…(M.M.P. után szabadon. Köszönet érte Neki.)

Updated: Aug 9, 2019

„Ha van pár percünk, üljünk le egy kényelmes székbe, és nézzünk meg egy mozifilmet. A film rólunk szól. A történet a nagyszüleink születése pillanatában kezdődik. Persze, kezdődhetne még korábban is, akár 10 generációval ezelőtt, de így is elég hosszú.

Első rész.

A film kezdetekor ott látjuk a nagyszüleink születését, gyermekkorukat, felnőtt életüket, a háborút is, az államosítást, a házasságukat, családalapítást, a mindennapok küzdelmeit, mindent. Különböző helyszíneket, különböző szereplőket, kapcsolatokat. Látjuk az eseményeket, halljuk a mondatokat. De néha az operatőr játszik. Közelit is mutat. Egészen közelit. Látjuk az arcvonásokat, és látjuk a szemeket, a tekintetüket. Kinagyítva. Egészen közelről érezzük őket. Vajon mi lehet bennük? Mire gondolhatnak, ott, akkor, abban a pillanatban? Boldogok? Ők persze valószínűleg nem gondolkodnak ezen…nincs idejük…

Második rész.

Szüleink története. Most az ő életük jön…Egy másik helyszín, egy jóval későbbi dátum, más szereplők. Viszik a gyereket a bölcsibe, rohannak munkába, bevásárolnak, stb. És megint játszik az operatőr, megint ott a vonás, a tekintet. Meg is állítja a képet egy pillanatra. Hányan látjátok boldognak a szüleiteket? Hányan látjátok a szemükben, hogy nem görcsölnek azon, mi lett volna, ha…vagy hogy a helyükön vannak, hogy azt mondják, amit éreznek, és azt csinálják, amit szeretnek? Hányan mondhatjátok büszkén, hogy „az én szüleim rendben voltak magukkal, és a világgal is”, békességben, harmóniában éltek, sokat nevetve…

Harmadik rész.

Most jövünk mi. A mi életünk. Látjuk magunkat megszületni, felnőni, iskolába menni, ott táncolunk az esküvőnkön, jönnek fel az emlékek, az érzések. Látjuk magunkat a gyerekek születésénél, aztán persze mi is visszük őket oviba, aztán rohanunk a munkába, bevásárolunk, fáradtak vagyunk, pont úgy, ahogy egy másik korban szüleink, nagyszüleink, dédszüleink, és még sorolhatnám tovább. Az a fránya operatőr mutatja a saját szemünket is. A francba. Na ezt már nem kéne. Miért pásztázza végig a vonásainkat? Miért állítja meg a filmet? Miért nagyítja ki a képet, az arcunkat, a tekintetünket? Nem akarom látni...Ilyen közelről már nem.

Aztán a mai napot mutatja. Ma sem vagyunk a legjobb formánkban…

Aztán hirtelen filmszakadás van. Semmi nem látszik, csak halkan sistereg a vászon, és nincs hang sem.

Ott maradunk ülve a széken, mindenki csendben ül, még emésztjük a látottakat. Gyakorlatilag mind a három részben ugyanaz történt, csak a helyszínek, a szereplők voltak mások. A viselkedés, működés, a reakciók, a mondatok ugyanazok voltak. A veszekedések, a rohanások, a félelmek, rossz kapcsolatok, a kényszerek, a hazugságok, a külső és a belső világ közötti távolság…mind-mind ismétlődött…most is.

De vajon mit jelent a filmszakadás? Vége a filmnek? Lesz folytatás?

Az egész filmben volt egy nagyon fontos üzenet. A mulasztások. A ki nem mondott gondolatok. A ki nem mondott érzések. A meg nem tett dolgok. A rossz prioritizálás. Túl sok volt a hiány. Túl sok volt a „bárcsak”.

Vajon az operatőr titokban folytatja rólunk a forgatást, és vajon levetíti majd a filmet rólunk a saját gyerekeinknek is? És ők vajon mit fognak látni rajtunk? Boldogok vagyunk?

Ülök a székben, és arra gondolok, hogy választhatok. Csak én tudok választani. Eldönthetem, hogy ha innen felállok, mi lesz a Negyedik részben. Csak én dönthetem el, hogy a gyerekem milyen filmet fog majd látni rólam. Eldönthetem, hogy elmegyek-e most ahhoz az emberhez, akihez már régóta el kellene mennem. Eldönthetem, hogy kimondom-e azt, ami már régóta kikívánkozik belőlem. Eldönthetem, hogy bepótolom-e végre az időt azzal, akivel szeretném, hogy bepótolom-e az ölelést azzal, akivel szeretném. Hogy játszom-e, amíg lehet. Eldönthetem, hogy elmondom-e neki, hogy mennyire szeretem? Eldönthetem, hogy megadom-e végre magamnak azt, amire már régóta vágyom?

Csak, hogy ne hiányozzon semmi…sem a másiknak, sem nekem. Csak, hogy ne legyen több „bárcsak”. S hogy végre minden a helyére kerüljön…MOST. Hogy a gyerekem azt mondja: "én is úgy akarok élni, ahogy a Negyedik részben láttam". Hajrá. Szeretettel.”

41 views

STUMPF ZSUZSANNA

+36 70 321 8373

stumpfzsuzsanna@noiskola.com

1137 Budapest, Szent István park 2. 

Ha messze vagy, netán külföldön élsz, Skype-on is elérhető vagyok itt: biozsuzsi1

  • Grey Instagram Icon
  • Grey Facebook Icon
  • Grey YouTube Icon
  • Grey LinkedIn Icon
This site was designed with the
.com
website builder. Create your website today.
Start Now